Végérvényesen megtörtént a generációváltás: véget ért a Messi–Ronaldo-korszak!
2024. december 10. 14:42
Olyan történt a két legendával, amire 20 éve nem volt példa.
2024. december 10. 14:42
3 p
0
0
5
Mentés
Nem elég, hogy a két világklasszis az idei Aranylabda-szavazás végleges, 30-as listájára sem került föl, most újabb „csapás” érte őket: az Év csapatából is kimaradtak.
Pedig a 70 ország 28 ezer futballistáját tömörítő nemzetközi érdekképviseleti szervezet, az FFIPro
26 fős keretébe még éppen hogy befért Lionel Messi és Cristiano Ronaldo is, ami azért is különleges, mert csak az Inter Miamiban játszó argentin klasszis, valamint a szaúdi Al-Nasszrban szereplő portugál zseni képviselte az Európán kívüli futballistákat.
A tizenegy fős kezdőcsapatba azonban már nem volt esélyük bekerülni, ekkora blamára utoljára 2006-ban került sor...
Érdekesség: a Bajnokok Ligája-címvédő Real Madrid hat, míg az angol bajnok Manchester City négy futballistával képviseltette magát, az egyetlen „idegenlégiós” Szoboszlai Dominik liverpooli csapattársa, a holland védő, Virgil van Dijk.
Cristiano Ronaldo joggal lehet bosszús: hiába stabil tagja még a portugál válogatottnak, az Év csapatába már nem fért be Fotó: MTI/EPA/LUSA Rodrigo Antunes
Az FFIPro tagsága szavazatai alapján összeállított 2024-es álomcsapat:
Ederson (Manchester City, brazil) – Dani Carvajal (Real Madrid, spanyol), Virgil van Dijk (Liverpool, holland), Antonio Rüdiger (Real Madrid, német) – Jude Bellingham (Real Madrid, angol), Kevin De Bruyne (Manchester City, belga), Toni Kroos (Real Madrid, német), Rodri (Manchester City, spanyol) – Erling Haaland (Manchester City, norvég), Kylian Mbappé (Paris Saint-Germain/Real Madrid, francia), Vinícius Júnior (Real Madrid, brazil)
„Lehetőséget akarok kínálni az uruguayi futballnak, amelyet én is szeretek, és amelyben felnőttem, s melynek révén segíteni tudok minden tinédzsernek és gyermeknek a fejlődésben” – hangsúlyozta Luis Suárez.
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 5 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gegrolla
2024. december 11. 09:38
Hogy őszinte legyek, nem is baj, hogy véget ért ez a korszak.Nagyon nagyok voltak, köszönet nekik, de most már inkább jöjjenek az újak.Akik sajnos nem nagyon léteznek, legalább is ilyen szinten.
Természetes, hogy nem lesznek életük végéig a top2, igazából az a kérdés, hogy jelen generációban van-e legalább egy aki összehasonlítható azzal a messivel, vagy ronáldóval, aki az aranylabdákat kapta egymás után.